Kíváncsiság kontra szemérmesség

A rendszerváltáskor a változásokra irányuló ígéretek egy része eddig még beváltatlan maradt, néhány újdonsággal azért kétségtelenül gazdagabbak lettünk. Az addig tiltott kategóriába sorolt üzletek is megjelenhettek hazánkban, amelyek mára egyre jobban elterjedtek. Ilyenek például az intim szaküzletek, ismertebb nevükön a szex-shopok, amelyek száma csak Budapesten hatvan körülire tehető.

Az első szex-shopok a rendszerváltással szinte egyidőben jelentek meg Magyarországon, a változás hozta ezt is 1989-ben.

Azért nyílik egyre több, mert igény van rá. Az embereknek kinyílt a szemük és változatosabbá kívánják tenni szexuális életüket – vélik a téma szakértői.

A 90-es évek legelején nyíló üzletek egy része még támadások kereszttüzében állt a árukínálata miatt, ám ez hamarosan megváltozott: a felháborodást felváltotta a kíváncsiság.

Eleinte az volt a közfelfogás, hogy akiknek ilyen felszerelésekre van szükségük, azoknál már valami gond van egészségügyi vagy mentális téren. Ezt ma már nem így gondolják az emberek. A szexboltokban kapható termékek egy része valóban problémákra adhat megoldást, ám az áruk többsége a szexuális élet színesítését szolgálja.

A termékcsoportok nem sokat változtak az elmúlt 15 évben, ám a termékválaszték folyamatosan bővül. Egy-egy ilyen üzlet repertoárjában a szexuális segédeszközök mellett megtalálhatók erotikus ruházati cikkek, táplálék-kiegészítők, stimuláló szerek is.

Az üzletvezetők elmondása szerint régebben csak az ár számított, mindenből az olcsóbb kategóriájút lehetett könnyen eladni. Mára a minőség, a megbízhatóság, az egészségügyi szempontok (például: antiallergén anyagból készülő termékek stb.), és a kényelem fontosabbak lettek az árnál.

A termékek beszerezhetők nagykereskedőktől. A nagykereskedők gyakran olyan vállalkozások, amelyek külföldről importálják a termékeket. Ezek saját üzleteikben is árulják az eszközöket., illetve továbbadják kisebb boltoknak. Az import lehetősége – elvben – minden vállalkozásnak adott, de csak nagy forgalomnál kifizetődő vállalni a szállítás és adminisztráció többletköltségét.

– Első gondolat a webáruház volt, majd az árulandó terméknél az erotika, a megvalósításnál meg szinte adta magát, hogy bolt is kell! – mondja Molnár Péter a szombathelyi Exkluzív Erotika Shop eredetileg fogtechnikus és informatikus végzettségű tulajdonosa.

A megkérdezett boltvezetők szerint az emberek bár szemérmesek, de a félénkségen egyre inkább felülkerekedik a kíváncsiság. Egyre bátorodnak, főleg a fiatalok, azonban a középkorú korosztály tagjai is mind gyakrabban látogatják a szexboltokat. Sokaknál pedig egyáltalán nem okoz feszültséget bemenni egy ilyen boltba, és ez egyre inkább tendencia.

Molnár Péter elmondta: az üzletben is van forgalom és az internet is megy. Kinek mi a szimpatikus. Pontosan ezért hoztam létre mind a kettőt, hogy választhassanak az érdeklődők hogyan rendelnek. A bátrabbak az üzlet kínálatából válogathatnak, akik pedig nem szeretnének bejönni, azoknak az exkluzivshop.hu áll a rendelkezésére.

Ebben is van kockázat

400 négyzetméteres méretével a Tectus Kft-jé az ország legnagyobb, másodikként megnyitott szaküzlete. A budapesti Tectus Szexshop egyik tulajdonosa Váradi Gábor tulajdonosa a nyugati trendeket figyelembe véve döntött a nyitáskor. Fontos szempont volt, hogy biztos, nagy számú érdeklődőt vonzzon az üzlet. A szakember szerint ma már nehezebb beindítani egy ilyen boltot, amit az is jelez, hogy évente 20-30 új üzlet nyílik, és körülbelül ugyanennyi megy tönkre.

A –hőskorban– még újdonságnak számított ez a termékcsoport, ma már nem akkora kuriózum, ráadásul nagy a konkurencia.

– Bár a szex mindenkit érdekel, azért egy ilyen üzletbe is bele lehet bukni – fogalmazott Molnár Péter, aki hozzátette: egy körülbelül 80-100 ezer lakosú város egy, maximum kettő boltot tud eltartani. Ennél kevesebb lakosú településen rizikós szex-shopot nyitni.

Váradi Gábor szerint ma még semmilyen termék nem megy eléggé az interneten, ami a lakosság javuló, de még mindig alacsony Internet-hozzáférésével magyarázható.

A szakember szerint azonban csak első megközelítésben tűnik úgy, hogy a világháló anonimitásából adódóan ezeket a terméket jobb webáruházon keresztül árusítani. Ennek ellenére a legtöbb üzlet internetes kereskedelemmel is foglalkozik, így a Tectus Shop is.

– E termékek kiválasztása azért komplikáltabb, mint egy bevásárlás a közértben, itt sokkal nagyobb szerepe van a szaktanácsadásnak – emelte ki a szakember.

A szexboltok forgalmának szezonalítása egyébként nem tér el más kiskereskedelmi üzletek forgalmának hullámzásától, most például a karácsonyi fellendülés időszaka kezdődik.

Molnár Péter a kezdetekről elmondta, hogy az Exkluzív Shop és a webáruház nyitásához rengeteg hivatalos papírra volt szüksége. Az üzlethelyiség például nem lehet 200 méternél közelebb alap- és középfokú oktatási intézményekhez, vallás gyakorlására szolgáló intézményhez, valamint ifjúságvédelmi intézethez. Ezeknek a feltételeknek nem könnyű eleget tenni, ha valaki egy belváros forgalmas részén szeretne helyet találni intim üzletének.

Itt jegyzem meg, hogy a hazai vállalkozásokkal kapcsolatos jogszabályok némelyike, így ez a távolsági megkötés sem túl életszerű. Hiszen, ha egy iskola közösségét szeretnék óvni az ilyen jellegű üzletek látványától az eleve kudarcra ítélt próbálkozás, lévén valahogy az iskoláig el kell jutnia, a többnyire már felvilágosult nebulóknak.

És az alkalmazottak?

Az intim szaküzletek humánpolitikája eltérő: vannak olyan üzletek, amelyekben férfiak és nők egyaránt dolgoznak, a többségben azonban a férfi eladók dominálnak.

Általános elvárás a munkatársakkal szemben, hogy rátermettek legyenek, ne lehessen zavarba hozni őket, járatosak legyenek a témában, ismerjék a termékeket, és tudják meggyőződéssel ajánlani ezeket.

– Szóval legyen profi! – fogalmazott röviden egy szexbolt tulajdonosa.

Az alkalmazottak cserélődése nem jellemző, hiszen a boltvezetők már az elején megpróbálják kiszűrni azokat, akik nem hosszabb távra tervezik a szexboltosi pályájukat.

A Tectus Shopban például az alkalmazottak betanulási ideje egy-másfél hónap, ami alatt nem foglalkoznak vevővel, csak az árukészlettel ismerkednek, hogy minél inkább eleget tehessenek a cég jelszavának: – Minőséget szakszerűen!?

A Tectusban jelenleg csak női alkalmazottak dolgoznak. Ezt azért tartják itt előnyösnek, mert, ha egy férfivásárló tér be az üzletbe, ő egy másik férfi-, vagy női eladótól egyaránt elfogad tanácsot. Ám a női vevők inkább nőknek kérik ki a véleményét ebben a témában, kevésbé szívesen beszélik meg elképzeléseiket egy vadidegen férfival?

A vevőkör egyébként mindenhol vegyes. 18 év az alsó korhatár, a vevők többsége a 25-40 év közöttiekből kerül ki, de minden üzlettulajdonos beszámolt 80 év körüli vevőről is. A vevők között a férfiak és a nők aránya körülbelül 60: 40 százalék, tehát a célcsoport mind a nemek arányát, mind pedig az életkori megoszlást nézve rendkívül széles.

Nagy Z. Róbert