Vízvezeték-szerelők

Édesanyám keresztapja vízvezeték-szerelő volt, még kenderkóccal és rézcsövekkel dolgozott. Szüleim házát is ő modernizálta a fúrt kutat kiszorítva a napi használatból. Harminc év után kellett csak felújítani a rendszert, amit készített, akkor is csak azért, mert a vízkő teljesen beszűkítette a csöveket.

Mindennapjainkhoz már hozzátartozik a vezetékes víz használata, és az sem árt, ha a tarsolyunkban van egy szaki telefonszáma - szükség esetére. Dávid József az általános iskola végén nem igazán tudta, mi legyen - a jelentkezésnél mostani szakmája mellett még az ács és a karosszéria lakatos képzést jelölte be. Nem bánta meg, hogy az első hely lett a befutó. Akkoriban egy szakmának számított a képzésben a fűtés, víz és csőhálózat szerelői, mára három lett belőle, van külön fűtésszerelő, víz- és készülékszerelő és gázszerelő kurzus is.

Gyakorlat teszi?

Mit is csinál a vízszerelő? Azt hiszem, nemigen van, aki erre ne tudná elmondani a válaszokat: használhatóvá teszi a fürdőszobát a konyhát és a wc-t, a meglévő rendszereket bővíti, átalakítja, felújítja ha kell, és őt hívhatjuk akkor is, ha csőtörés van, vagy dugulás, mert ő felelős a karbantartásért is. Felsorolni nem nehéz. Ám ahhoz, hogy valaki önállóan tudjon dolgozni, hogy szakember legyen, az iskola elvégzése után még legalább öt-hat évig kell egy jó mester mellett tanulnia. De az sem árt, ha két mestertől is tanul az ember, mint József.

- A szakmunkásképző elvégzése után rögtön egy fűtésszerelő rt.-hez kerültem - tizenkét éve dolgozom ott. Az öreg szakiktól sikerült ellesnem a különböző fogásokat, fortélyokat, megtanultam tőlük, hogyan lehet hatékonyabban, időt megtakarítva dolgozni. Nem biztos például, hogy ha valami nem működik, akkor teljesen szét kell szedni ahhoz, hogy meg lehessen találni a hibát. Nagy merészségnek tartom, ha valaki az iskola után rögtön önálló munkavégzésbe kezd. Én tizenkét évnyi gyakorlat után is úgy érzem, van még mit tanulnom! - mondja a szerelő.

Három-négy évente jönnek ki új technológiák, amelyek alkalmazásáról a gyártók gyakorlattal egybekötött bemutatókat tartanak. A szakmai továbbképzésnek ezt a formáját a szakemberek is hasznosnak tartják.

Érvényesülés

Fizetésben akkor lehet előrelépni, ha valaki nemcsak jó szakember, hanem emellett még meg tudja szervezni a munkát, a brigádokat, tud irányítani, elintézi a beszerzést ha kell, és jó a beszélőkéje, tudja tartani a kapcsolatot a főnökeivel és a megrendelővel is. A brigádok megszervezése ezek közül talán a legfontosabb: az összeszokott, egymással jó kapcsolatban lévő emberek jobban dolgoznak, mint azok, akik között valamilyen nézeteltérés van. A súrlódásokat nagyon fontos elkerülni, mert azok jelentősen ronthatják a csapat teljesítményét. József brigádvezető.

- Tartani kell a hátadat az emberek miatt, néha le kell őket tolni, de ki is kell állni mellettük. Ez egy kicsit stresszes, csakúgy, mint a reklamációk kezelése - mondja nevetve a csőmester, nem titkolva, hogy az is előfordul néha.

Nehéz fizikai munka

A vízvezeték-szerelés felnőttképzésben is elsajátítható, de nem mindenkinek ajánlja Dávid József. Akárhogy is, aki erre a szakmára adja a fejét, azt nem árt ha érdekli a barkácsolás valamilyen szinten, ha fizikailag felkészült arra, hogy húsz-harminc kilós felszereléseket, szerelvényeket cipeljen, és arra is, hogy ki lesz téve az időjárás viszontagságainak. Nomád körülmények között, porban, sárban dolgoznak sokszor, gyakran kell mosni a munkaruhát! Mert a vízszerelő akkor érkezik az új házba dolgozni, amikor még nincs fűtés - és ha azt is ő szereli (általában ez a jellemző), mire meleg lesz, addigra vége a feladatának. Vagyis télen hidegben dolgozik.

A fúrás, vésés nem könnyű feladat, és elég egy kis figyelmetlenség ahhoz, hogy baleset történjen. Ha nem tartja valaki elég erősen a szerszámot, és az vasba kap bele, akár kezét is törheti. Józsefnek egyszer majdnem leszakadt négy ujja a jobb kezén, amikor az beszorult két harminckilós gázpalack közé.

Már nincs szezon

Régebben az építkezések leálltak télre (decembertől áprilisig). Manapság ha a vállalkozó, vagy még inkább a kőműves úgy osztja be a feladatokat, akkor egész évben folyhat a munka. Ha állnak a falak, meg a tető, akkor dolgozhat a vízszerelő is.

A munkaidő elég rugalmas. De ez itt nem feltétlenül pozitív dolog. Azt jelenti, ha nincs munka, előbb haza lehet menni, ha viszont van, akkor addig nem, amíg az kész nincsen. És érdemesebb is egy kicsit ráhúzni, mint másnap visszamenni néhány órára egy munkát befejezni, és aztán úgy menni át esetleg a város másik felére az új munkához. Na meg a határidő is nagy úr!

- Az, hogy túlórázunk-e, függ a csapattól is. Csak úgy megy, ha mindenki benne van, csak akkor érdemes maradni. Egy kis plusz pénzért persze a többség hajlandó arra, hogy tovább húzza az igát. Én is - így József.

Vállalkozó is lehet

Ha egy vízvezeték-szerelőnek van már gyakorlata, szert tett kapcsolatokra, és megbízható gépparkkal (kb. másfél millióba kerül) rendelkezik, na meg munkaautóval, akár vállalkozhat is. Bár ez ellen szól némileg, hogy az árak terén óriási a harc - lefelé. Viszont a jó szakemberek mellett sok a kókler - aki őket bízza meg olcsóságuk miatt, rosszul dönt, mert a javítás sokszor többe kerül, mint az eredetileg betervezett munkadíj. Ezt a megrendelők is tudják, ezért keresik a megbízható szakikat. A mostani lakópark építkezések sok megrendelést hoznak, és ha valaki jól dolgozik, munkájának híre még többet.

A jobb szakember 150-200 ezer Ft-ot kereshet tisztán, bejelentve. De a bejelentés nem igazán jellemző. Egyébként napi hétezer forinttal lehet számolni, és sokan hétvégén is dolgoznak.

Nem titok: a fekete foglalkoztatás igen elterjedt, de vannak azért, akiket bejelent a cégük. Persze akinek van rá energiája, még emellett is fusizik.

Sorban állás

Nemcsak az építkezéseknél van szükség a vízszerelőre, hanem a hétköznapokban is. Kolléganőim között kézről kézre jár Miki telefonszáma, aki minden - vizes - javítást elvállal. És jól el is végzi a munkát. Ha ideje engedi. Előbb, vagy utóbb. Csak akkor jön - azonnal -, ha úszik a lakás. A pontosság nem tartozikerényei közé, a megbízható munka annál inkább. És mindenki türelmesen vár arany kezeire.

Józseffel sincs ez másképp.

- Ne haragudj, de sok a munka. Fürdés, vacsi, alvás, aztán kezdődik az új nap - mondja kicsit fáradtan este nyolc körül, amikor végre három nap után ráért, hogy beszélgessünk.

Tamásné Szabó Zsuzsanna

Érdekes/hasznos volt, csatlakozom a munka.org Facebook-csoportjához: