I. fejezet
Be kell hogy valljam, eszem ágában sem volt a munkakeresés fáradságos kérdésével behatóbban foglalkozni, mikor megérkeztem ebbe a csodálatos dél-amerikai országba. De az élet, mint már annyiszor, megint közbeszólt...
Lali barátommal, aki nagy Dél-Amerika rajongó, melegről, napsütésről ábrándoztunk a fogcsikorgató magyar télben. Ő biztos volt benne, hogy két évvel azelőtti útjának egyik állomását, Rio de Janeirót mindenképp útba akarja ejteni. Nem értettem, mivel annyi rosszat hallottam mind az országról, mind a városról, de ráhagytam. A szokasos útikönyv-bújás és fórumnézegetes után 2006 januárjában indultunk útnak, Peru-Bolívia-Brazília útvonalon. Bolíviában egy napra elbizonytalanodtam: még nem késő megváltoztatni a visszajegyem indulási helyét, s akkor megmenekülök az utcai támadásoktól, rablásoktól, meg minden más szörnyűségtől, amikről addigra sok mindent összeolvastam az interneten. Szerencsére meggondoltam magam...
A bolíviai-brazil határt átlépve az első benyomás egy jóképű, magas, izmos, tejcsoki színű, göndör hajú srác látványa volt, aki azzal foglalkozott, hogy szabott árért a buszpályaudvarra szállította a határra érkező gringókat. Az út során kedvesen kérdezgetett, többször felvillantva gyönyörű, egészséges fogsorát. A számomra aprónak, aszottnak, no meg nem túl ápoltnak tűnő indiánok után üdítő látványt nyújtott a kicsattanóan egészséges jelenség. Ezenkívül még az aszfaltozott utak megnyugtató látványára is emlékszem. Kezdtem érezni, ez teljesen más világ lesz, mint az indiánoké.
Hamarosan Rióba érkeztünk, ahol rögtön megfogott az emberek barátságossága, melegsége. Egy hatalmas nagyvárosnál inkább türelmetlen, fásult, rohanó tömegekre számítottam. Az első héten teljesen lenyűgözött, elvarázsolt az emberek mosolya, könnyedsége, a csókolózó párok az utcán, mindehhez körítésnek az óceán, közvetlenül a város szívében, mindig tele fürdőző, strandröplabdázó, focizó rióiakkal. Úgy éreztem, a Paradicsomba váltottam jegyet, de legalábbis az Ablak Zsiráf "nagyváros" című, színes rajzokkal illusztrált oldalát nézegetem... A hazaút közeledtével egyre rosszabb kedvvel jártam az utcákat, nemsokára vége... Így jött el az utolsó este. Úgy döntöttünk, pár üveg sörrel búcsúztatjuk Riót. Stílszerűen egy élő szamba zenés bárba tértünk be. Itt ismertem meg Gutot. Szerelem első látásra, aminek létezésében már kezdtem nem hinni. Így történt, hogy itt maradtam ebben az ellentmondásokkal teli, csodálatos országban, a "cariocák" - ahogy magukat a benszülott rióiak nevezik - világában. Az első hónap önfeledt mámorban telt. "Ottragadásom" másnapján Rolling Stones koncert volt a Copacabana strandján, többezres, együtt ringó tömeg a tengerparti homokban. Fantasztikus élmény... Pár napra rá kezdődött a riói karnevál, amiről órákig tudnék írni, de ami leginkább megfogott, az a mindenhol megnyilvánuló szeretet és szolidaritás érzése volt az emberek között. Na és az, hogy mindenki nagyon kíváncsi rám, mint Guto új barátnőjére, aki ráadásul magyar. Magyarságom ténye egyébként érdekes reakciókat vált ki az emberekből. A magyart szenvedélyes, jogaiért akár a véres harcot is vállaló népnek tartják. Mivel a jó húsz éven át itt uralkodó katonai diktatúra jobboldali volt, a kommunizmust hősi dicsfény övezi, és ezt az erős Che Guevara kultusz is erősíti. A magyarról sokan tudni vélik, hogy egy különös nyelv, amely nem hasonlít egyetlen létező nyelvhez sem és "csak" a magyarok beszélik.
Visszatérve az álláskeresésre, az első időkben megmenekültem tőle, mivel Magyarországon fordítással foglalkoztam, így hamarjában kirendeltem hüledező apámtól a laptopomat és a könyvet, melynek olaszról magyarra fordítása az első hónap megélhetését jelentette.
A könyv azonban hamar elfogyott. Ekkor vetődött fel először komolyabban a kérdés: mihez fogjak? Hamar számba vettem számtalan képességemet és abban maradtam, legjobb, ha olasztanári végzettségemet hasznosítom, ahhoz még papírt is fel tudok mutatni, ha szükséges. Tippeket gyűjtöttem, hogyan fogjak a keresésbe, mi a bevált helyi módszer. Portugál tanárnőm azt tanácsolta, bárokban próbálkozzak, tele vannak fiatalokkal meg hirdetésekkel, így ha valakinek nyelv-, zene- vagy egyéb tanárra van szüksége, gyakran ott böngész először. Ő is ott szokta kiragasztani hirdetéseit, celluxot a bárpultos ad. Helyben, portugál óra keretében (a hirdetést úgyis portugálul kellett megírni) összedobtuk a sajátomat: Olasz szakon végzett, tanításban gyakorlott tanárnő órákat ad. Tel:... Aláírás: Ursula (itt általában ezen az idétlen, tőlem teljesen idegen néven mutatkozom be, mivel az Orsolya hallatán csak bámulnak rám értetlenül...). Ki is ragasztottam hirdetéseim, de sajnos nem volt sok foganatja, egy jelentkező sem akadt, pedig még Guto egyetemi tanár barátainak is adtam egy-egy csomagot, hogy ragasszák ki az aulákban. Aztán a szerencse sietett segitségemre. Egyik nap a városban sétálva szórólapot nyomtak a kezembe, mikor jobban megnéztem, láttam, hogy egy nyelviskoláé, ahol olaszt is oktatnak.
Megkérdeztem, hol a suli, kiderült, ott állok a sarkon. Összeszedtem minden bátorságom és becsöngettem. Szerencsém volt, a nyelviskola tulajdonosa, Fabio ott volt és tudott is rám időt szánni. Kiderült, iszonyú szerencsém van, az olasz lánynak, aki addig tanított, épp lejár a vízuma, így kénytelen kilépni az országból és nem is lehet tudni, mikor jön vissza. Hamar döntenem kellett, elvállalom-e a csoportjait (persze csupa brazil tanitvánnyal, úgy, hogy akkoriban alig pötyögtem valamit portugálul). Úgy döntöttem, belevágok. Rákövetkező héten kezdtem első riói munkahelyemen. Persze feketemunkás voltam a javából, 3 hónapra szóló turista vízumommal és zsebbe kapott fizuval, ami mellesleg elég szerény volt, 15 real egy 60 perces óráért, ami annyi mint 1500, azaz egyezerötszáz forint.
Öt csoporttal, ami ugye öt óra elfoglaltságot jelentett hetente, havi 30 ezer ütötte a markom. Hát igen, nem hiába mondják, hogy Brazíliába ne meggazdagodni jöjjön az ember... én mindenesetre örültem zsebpénzemnek, és mivel addigra szegény apám sikeresen kiadta a lakásomat, összbevételem már 110 ezer Ft-ra rúgott havonta, amiből itt el lehet éldegélni. Főleg, ha nem kell albérletet fizetni, ami kevés külföldinek adatik meg. Az legalább havi 30 ezer Ft plusz kiadást jelentett volna, ami biztos, hogy elvitte volna a "fizetésemet". És ez még csak szobabérlés, nem lakás. A lakásbérleti díjak úgy havi 70 és 80 ezer Ft között mozognak egy olcsóbb, közepes méretű ingatlan esetében.
Augusztusban hazautaztam Magyarországra 2 hónapra, és mivel az olasz lány pont addigra érkezett Rióba, "visszaadtam" neki a csoportjait. Jól jött ki, igaz? Én legalábbis örültem neki, hogy így alakult, jó érzés, hogy nem esett el miattam egyik fontos bevételétől.
Otthon a tanulóvízumom intézésével foglalkoztam, mivel közben beiratkoztam itt egy idegenvezető tanfolyamra, amely lehetővé teszi, hogy márciusig újabb hat hónapot töltsek az országban.
Visszatértemkor újból a munkakeresés nehézségei vártak rám. Azt tudtam, nem akarok olaszt tanítani, valami állandóbb, megbízhatóbb munkára vágytam, ami nem attól függ, meddig tart a szerelmi levelezés a brazil Júlia és az olasz Rómeó közt...