Az utóbbi évtizedekben Magyarországon a munkavállalók helyzete a szabad polgárokétól fokozatosan közelített a rabszolgáké felé, és ezen az sem segített, ha éppen baloldalinak mondott kormány volt hatalmon. Ideje lenne fordítani végre a folyamaton.
Ma Magyarországon a munkavállalók helyzete katasztrofális:
- A magasan beragadt munkanélküliség, és a végletesen meggyengült szakszervezetek miatt a dolgozók alkuhelyzete gyenge.
- Magalázóan alacsony az átlagbér. Az OECD országok rangsorában 27. helyen állunk vásárlóerőparitással kiigazítva, a csehek és a lengyelek is jobban keresnek.
- Az új Munka Törvénykönyve alig hagyott valamit az egyéni és kollektív munkavállalói jogokból.
- A munkavállalók félnek betegállományba menni, a félelem és a kiszolgáltatottság óriási. Aki elveszti a munkáját, nehezen kerül vissza a munka világába, szociális védőháló gyakorlatilag már nincs. A lecsúszás kockázata iszonyatos.
- Mindezek következtében a fiatalok fele tervezi komolyan, hogy elköltözik Magyarországról.
A 2010-ben fölállt második Orbán-kormány sokat tett azért, hogy rontson a munkavállalók helyzetén, de a bajok gyökere régebbre nyúlik vissza. Az utóbbi három év a foglalkoztatáspolitikában lényegében az eddigi hibás politikák logikus végpontig vitele, betetőzése.
Soha nem jött jobb
Bármilyen politikai szelek is fújtak éppen, valahogy mindig a munkavállalók fáztak meg tőle. Ha ciklusváltásnál úgy tűnt, hogy a munkavállalóknak előnyös politikaváltás történt, az általában illúziónak bizonyult. 2002-ben például az MSZP-kormány nagy dirrel-dúrral adómentessé tette a minimálbért, hogy azután alig-alig emelje, 2004-ben még veszített is a reálértékéből. 2007-től 2012-ig minden évben veszített a minimálbér a reálértékéből.
Sok munkavállalónak szúrta a szemét a szocialisták progresszív személyi jövedelem adórendszere, amely furcsa módon már az átlagjövedelem környékén a legmagasabb kulcsot alkalmazta (még a különadó bevezetése előtt). Abban a formában a progresszív szja is egy torz rendszer volt, és sokan hitték, hogy az egykulcsos ennél igazságosabb lesz. Kiderült: a rossznál is van rosszabb, a Fidesz egykulcsosa elvett a dolgozók túlnyomó többségétől.
Zsákutcás politikák
A rendszerváltás során elveszett 1,5 millió munkahely, amit sem a gazdaság, sem a társadalom nem hevert ki azóta sem. Az egymást váltó politikai elitek jellemzően a bérszínvonal illetve a szociális ellátások alacsonyan tartásától várták a gazdaság növekedését. Ehhez társult gondolatként azután a munkavállalói jogok eltüntetése, ami nem fideszes ötlet: az új munkatörvénye ősét még a Gyurcsány-kormány rendelte meg. Amikor kiszivárogtak olyan passzusok, hogy a kisebb cégek indoklás nélkül kirúghatnák a dolgozóikat, nagy lett a felzúdulás, és inkább fiókban hagyták a teljes tervezetet. A Fidesz viszont végigment az úton, határozottan és az ellenvéleményekkel nem törődve.
A munkanélküli segély témája mint csepp a tengerben, kis része csak az egésznek, de jól mutatja a problémahalom (nevezzük így) lényegét.
Nem egy nap alatt jutottunk oda, hogy a munkanélküliek gyakorlatilag már szinte egyál-talán nem számíthatnak semmiféle segítségre az államtól annak ellenére, hogy esetleg az állásvesztésük előtt hosszú éveken át fizették a társadalombiztosítási járulékokat.
2013 májusában az NFSZ adatai szerint 41283 munkanélküli kapott az álláskeresési járadékot, míg a munkanélküliek serege félmilliós - akikbe a reményvesztettek serege bele sem tartozik, őket a statisztikák nem a munkanélküliek között tartják számon.
Az ILO-kritériumok szerinti munkanélküliekből 1992-ben még 61,9 százalék volt ellá-tott, 1999-ben 43,2 százalék, 2004-ben pedig már csak 34,9 százalék. Ezen belül a járadékban részesülők 1992. évi, közel kétharmados aránya 22,3 százalékra esett 1999-re és 15,7 százalékra 2004-re - olvasható a 2006-os Munkaerőpiaci Tükörben.
Biztosításból politikai játékszer
Az ősbűn időpontja 1996-ra, éppen egy szocialista kormány regnálására tehető, amikor a Munkanélküliek Foglalkoztatási Alapját beolvasztották a Foglalkoztatási Alapba. Innentől kezdve nem volt követhető, mennyit is fizetnek be a munkavállalók kvázi munka-nélküliségi biztosításként a költségvetésbe. A politika kedve szerint alakítgathatta az ellátásokat. A politikus meg mondhatott, amit akart - rendszerint bicskanyitogató módon azt mondogatta, hogy az ellátás további szigorításával jobban ösztönöznek az álláskeresésre.
No, vajon ki találja ki, melyik évről, és mely kormány intézkedéséről van szó az alábbi idézetben?
"... február 1-től a munkanélküli járadék folyósítási idejének a maximuma 360-ról 270 napra
csökkent, egynapi járadékjogosultság megszerzéséhez pedig öt nap munkaviszonyban töltött
időt kellett felmutatni, a korábbi négy helyett. ... májusától a jövedelempótló támogatás megszűnt. A járadékfolyósítási időt ki merítő, aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére az önkormányzatok - rászorultság alapján - rendszeres szociális segélyt állapítanak meg, feltéve. hogy elvégzik az általuk felajánlott, legalább 30 napos közcélú munkát".
Ugye könnyű volt kitalálni? Ha az évet nem is annyira, de a kormányt bizonyosan.
Az évszám 2000, az Orbán-kormány egyik intézkedéséről van szó. Az idézet egyébként a 2003-as Munkaerőpiaci Tükörből, Frey Mária tanulmányából való (pdf).
A fiúk már akkor sem éreztek együtt a kevésbé szerencsésekkel. A retorika akkor is arról szólt, hogy "segély helyett munka".
Az Orbán-kormányt - szociális érzéketlensége, és sok más viselt dolga miatt - a választók 2002-ben a süllyesztőbe küldték. Az MSZP-kormány azonban nem állította vissza a járadék és járadékszerzési idő korábbi, kedvezőbb 4:1 arányát, hiába kérték a szakszervezetek. Maradt az 5:1 arány, ezt rontotta tovább Orbán 2010-es visszatérésekor 10:1-hez. A szakszervezetek a segély felső határának megemelését is hiába kérték 2002-ben az új kormánytól. Nem állították vissza a járadék maximum egy éves folyósítási idejét sem - igaz, bevezettek egy új ellátási formát, amit a járadék kimerülése után lehetett igénybe venni. Ezekhez a paraméterekhez a Gyurcsány-kormány sem nyúlt, amikor 2005-ben átalakította a rendszert, kivéve az alsó és felső határt, amit végre a minimálbérhez kötöttek, és ami a segély összegének emelkedését is jelentette - a helyettesítési ráta azért továbbra is elég szerény maradt.
Az Orbán-kormány azután - hasonlóan több mint 10 évvel korábbi intézkedésükhöz - ismét a munkanélkülieken (is) spórolt. Kétharmados felhatalmazással már úgy érezte, nagyobbat vághat: nem a háromnegyedére (12 helyett 9 hónap), hanem inkább a harmadára csökkenti a maximális folyósítási időt, és a jogosultsági időt is duplázza. Emellett megszüntették az álláskeresési segélyt (csak a nyugdíj előtt lévők kaphatják), és a segély maximális összegét is csökkentették az öthatodára.
Az 1996-os ősbűn a járulékfizetés átláthatóságát szüntette meg, a Fidesz a bűnt megkoronázta azzal, hogy a munkaadói járulékok immár nem eredeztetnek biztosítási kötelezettséget.
A végeredmény, amit a politikai döntéshozóknak köszönhetünk: a munkanélküli ellátások gyakorlatilag eltűntek, mint a vaj a napon, a járulékfizetési kötelezettség azonban megmaradt. Sok ilyen eredményt köszönhetünk eddigi elitjeink összmunkájának.
(Kis Miklós - Munka.org)