Tippek angol nyelvű állásinterjúra

Érthető okokból sokan keresnek most állást. Vannak, akik váltanának. Vannak, akik váltásra kényszerülnek. Bármi legyen is az indok, a diplomások, illetve gazdasági területen elhelyezkedni kívánók, garantáltan szembetalálják magukat egy olyan állásinterjús helyzettel,ahol idegen nyelven, elsősorban angolul is mérik a tudásukat.

Ez a 3 tipp hasznos támpont lehet arra, hogyan nyújtsunk jó teljesítményt az interjúkon akkor is, ha nem vagyunk igazán magabiztosak angol tudásunkban.

1. Ne romboljuk az imázsunkat az Oxford nagyszótárral!

Gyakori, hogy az angol állásinterjúra készülők igyekeznek néhány elegáns kifejezéssel, szófordulattal megtűzdelni a mondanivalójukat. Maguk elé veszik az angol nagyszótárt és kivadásszák a legszebb, legkifinomultabb szavakat. Ebben nincs semmi kivetnivaló akkor, hanincs óriási stílusbéli, színvonalbeli különbség az említett kifejezések és közlendőjük többi része között.

Ha úgy ítéljük meg, hogy a megpályázott pozíció megkívánja az elegáns szófordulatokat, akkor gondoskodjunk róla, hogy a többi mondatunk, illetve a szövegkörnyezet is elérje ezt a magasabb színvonalat. Ügyeljünk arra, hogy ne önmagukban a kifejezéseket tanuljuk meg, hanem beágyazva egy mondatba, szövegbe.

Felkészüléskor keressünk az Interneten olyan angol szövegeket, ahol ezek a szófordulatok szerepelnek és figyeljük meg, tanuljuk meg a helyes használatukat. Ez kiemelten fontos akkor, ha a kifejezések teljesen újak, idegenek számunkra.

Ha azonban úgy találjuk, hogy a fenti gyakorlat során ezek a szövegkörnyezetek meghaladják azt a szintet, melyen a tényleges angol tudásunk van, esetleg a nyelvtani bonyolultságuk miatt okoznak nehézséget, akkor ajánlott inkább az egyszerűségre törekedni.

Sokkal jobb benyomást tehetünk az interjúztató személyre, ha a beszédünkben egyszerűbben fogalmazunk, de egyenletes teljesítményt nyújtunk, mint egy stílusában, nehézségi fokozatában és a nyelvtani szerkezetek bonyolultságában erősen hullámzó fogalmazással, ami mellesleg imázsromboló is.

2. Ki hallgat meg? ?avagy a tükör, a kormány a barát és a profi

Az álláskeresők egy jelentős része fontosnak tartja, hogy egy komolyabb interjú előtt gyakoroljon - de érdekes módon, csak magyarul. Egyesek tükör előtt, mások vezetés közben a kocsiban, esetleg baráttal gyakorolnak, és nyilván vannak azok, akik szakemberek és trénerek segítségét veszik igénybe.

Az eredmény nem marad el: magyarul remekül fognak teljesíteni! Kitűnő válaszokat produkálnak a legkeményebb, legfondorlatosabb kérdésekre is.

Mi történik akkor, amikor az interjúztató angolra vált?

Nyilván erre is készültek, de vajon volt, aki leellen?rizte, hogy azok a gondolatok, hangosan elgyakorolt válaszok, melyeket előadni készülnek, valóban helyesek angolul?

Az igényes álláskeresők figyelnek arra, hogy erről is megbizonyosodjanak! Néhányan kérik angol anyanyelvű kollégáik segítségét, mások pedig angol állásinterjúra felkészítő tanárral gyakorolnak. Arra érdemes odafigyelni, hogy az, akinek a segítségét kérjük az angol állásinterjús felkészüléshez, bizonyos mértékig kompetens legyen a megpályázott pozíció területén, azaz tudjon szakmailag is kérdezni tőlünk angolul!

Ez főleg menedzseri, vezetői szinten fontos, mert ilyenkor az angol kérdések már nem általános jellegűek, hanem kőkeményen szakmába vágóak.

3. Súg nekünk a szörny

Egyre több gazdasági álláshirdetés angolul kerül fel a magyar fejvadászok honlapjaira, álláskereső portálokra. Ez esetben ajánlott az angol mondandónkba beépíteni azokat a kifejezéseket, tulajdonságokat, melyeket a hirdető magában a kiírásban is felsorolt, mint

követelményt. Ez eddig egyszerű. Azonban, ha magyarul van megfogalmazva a hirdetés, akkor nem árt felkeresni angol, vagy nemzetközi álláskereső portálokat (lsd. monster.com) és ott rákeresni az általunk megpályázotthoz hasonló pozícióra.

Számtalan hirdetésből, a hozzájuk tartozó munkaköri leírásokból nagyon ügyesen össze lehet szedni azokat a kifejezéseket, tulajdonságokat, melyeket később felhasználhatunk az angol állásinterjúnkon. Kitűnő mankó!

Jó felkészülést és sikeres pályázást kíván az allasinterjuangol.com

Juhász Ágnes

Érdekes/hasznos volt, csatlakozom a munka.org Facebook-csoportjához: