Felgyorsult élet, rohanó mindennapok, soha nincs megállás. A gyereknek idén már el kéne kezdenie az angol különórákat, kellene egy számítógép itthonra, mert az azért már mégiscsak ciki, hogy még mindig nincs internetünk.
De miből?
Legfeljebb vállalok egy újabb különmunkát - mondaná a családfenntartó, nem is gondolva arra, hogy ezzel mekkora terhet vesz a nyakába.
Péter (42) és családja története sajnos egyáltalán nem nevezhető egyedinek. Valahogy úgy volt vele ő is, mint a fent idézett képzeletbeli családfenntartó. Úgy érezte, férfiként feladata és kötelessége eltartani a családját, kerüljön bármibe. Felesége tanítónőként ment gyesre, tehát az államtól nem dőlt a pénz kis családjuk támogatására. A gyerekek születésével pedig egyre több mindenre volt szükség. A mindennapi betevő, a lakás és a kocsi fenntartása csak az elengedhetetlen minimum volt, ezen felül szinte naponta merült fel valami újabb igény. Ráadásul nem is volt szó túlzásokról, mindössze a gyerekek átlagos dolgairól, a játékról, ami az óvodában mindenkinek van, a sportcipőről, amiben az osztály menői járnak, és a manapság már szintén szokásosnak számító különórákról, edzésekről (természetesen a szükséges sportcipővel, mezzel). Péter hősiesen bírta a tempót, nehogy családja leszakadjon az "átlagtól". Egyre később ért haza, egyre kevesebbet látta őket, akikért elvileg dolgozott. A pénz viszont úgy tűnt, sosem elég. Az örökös stresszt már csak úgy tudta elviselni, hogy esténként, miután hazaért, egyre gyakrabban nyúlt a pohár után. Aludni úgyis egyre rosszabbul tudott, így átiszogatta az éjszakát. Így telt el pár év, de lett családi ház, kocsi, meg minden, ami egy jól szituált családtól elvárható. Öt évvel ezelőtt gyomorfekélyt állapítottak meg nála, mint az orvos megjegyezte: "a túlzott stressz és az egészségtelen táplálkozás miatt". Hát persze, hisz kinek van ideje meleg ételt enni a napi négy-öt vidéki fuvar között (Péter egyik munkája, hogy területi képviselő egy üdítőipari cégnél). Ám ez nem térítette el őt korábbi életformájától, hiszen három gyerek mellett nem volt megállás, nap mint nap szükség volt valamire. Így ment ez mindaddig, míg újabb két év elteltével az elviselhetetlenségig fokozódtak gyomorgörcsei, olyannyira, hogy az orvos azonnali műtétet rendelt el. Ma azt mondja, ez volt a szerencséje, így legalább nem volt más lehetősége, le kellett állnia. Ma már nincs három állása, csak egy, de mivel felesége is ismét munkába állt, el tudják tartani a családot. Kevesebb dologra futja, de szerencsére a gyerekek is elég nagyok már ahhoz, hogy megértsék, fontosabb az apukájuk egészsége, mint egy újabb divatos tárgy.
A történtekre visszaemlékezve Péter úgy látja, mindenkinek meg kell hoznia a döntést előbb vagy utóbb. Olyan nincs, hogy valaki halálra melózza magát, mégis sikerül nyugodtan, kiegyensúlyozottan élnie. A megoldás? Az mindenkinél más. Szerinte nagyon sok múlik a feleség hozzáállásán is, hiszen ha az asszony az a fajta, akinek mindig szebb, jobb kell mindenből, az a bizonyos "bezzegelő" típus, akkor a férjre is nagyobb nyomás nehezedik, nehezebb a kiszállás a mókuskerékből.
Egyre fokozódó elvárások
Dr. Darázsi Krisztina pszichiáter véleménye szerint a probléma az utóbbi évtizedben bekövetkezett gazdasági-társadalmi viszonyok és az ezek hatására jelentkező életminőség-változásból fakad, amely felgyorsult életritmushoz, a hagyományos közösségek felbomlásához vezetett. Az egyre fokozódó elvárások, a megfelelni vágyás egyre több terhet ró a családfenntartókra. Nagyon fontos, az élet egyik alapvető szükségszerűsége a szervezet élettani és pszichológiai egyensúlyának a megőrzése, amely a krónikus stressz hatására felborul, idegrendszerünk, hormonális rendszerünk, immunrendszerünk sérül, gyakorlatilag minden betegség kialakulásának a kockázata növekszik. Ez vezet ahhoz az állapothoz, amikor védekező mechanizmusaink összeomlanak, és már nem tudunk nemet mondani, nem tudjuk reálisan felmérni, milyen és mennyi terhet lehet még vállalni. A cikkben szereplő Péter példája is azt mutatja, még a betegség kialakulása előtt érdemes feltenni magunknak a kérdést: mit, miért, kell-e, érdemes-e. Át kell gondolni, hol lehet egérutat nyerni a mindennapok feladatainak megoldásában. A krónikus stressz sajnos életünk központi jelenségévé vált, sok a stresszkeltő inger, pl. a társas, vagy a munkahelyi kapcsolatok területén is. Ezek hatását úgy csökkenthetjük leginkább, ha odafigyelünk emberi kapcsolatainkra, rendszeresen ápoljuk őket. Aki egyedülálló, próbáljon meg minél többet kimoccanni otthonról, társaságba, közösségbe járni.
Korán hal a magyar családfenntartó
Dr. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének vezetője egy, a témában végzett kutatásában rámutatott, hogy Magyarországon több középkorú férfi és családfenntartó nő hal meg ma, mint a második világháborúban vagy az antibiotikumok felfedezése előtt. Minden második 65 év előtti halálozásért a stressz okozta betegségek okolhatók.
Még a jóléti társadalmakra is igaz, hogy aki úgy érzi, lemarad másokhoz képest (és most már mindenki a legmagasabb szinthez hasonlítja magát), az önmagát hibáztatja és emiatt saját magát alacsonyabb értékűnek tartja. Ha valaki folyamatosan ahhoz méricskéli önmagát, hogy másoknak mit sikerült elérnie, akkor sosem lesz elégedett. Az utóbbi évtizedekben hazánkban nagyon sokan úgy érzik, olyan kihívások elé kerültek, amelyeknek nem képesek megfelelni. Ráadásul nem egy-egy helyzetről van szó, hanem egy tartós állapotról: tartósan kerülnek olyan élethelyzetbe, amikor nem tudják saját magukat igazán értékelni, amikor úgy érzik, nem olyanok, amilyenek lenni szeretnének. Ez a középkorú halálozás hátterében meghatározó szerepű, s legfontosabb bizonyítéka, hogy a hatvanas-hetvenes években a magyar férfiak halálozási arányai jobbak voltak, mint a szomszédos Ausztriában. A hetvenes évektől indult el az a folyamat, melynek eredményeképpen ma már nyolc évvel tovább él egy osztrák férfi, mint egy magyar.
Mit tehetnek a szorongók?
A kérdés jó, csak nehéz rá válaszolni. Először is, ahogy Péter mondta, tudnunk kell, milyen anyagi helyzetben akarunk élni (ilyenkor nem árt a házastársi összhang) és ha ez megvan, akkor aránylag pontosan meghatározni, hogy mi az, ami ebbe belefér. Ehhez kell tartani magunkat, nem hagyván, hogy befolyásoljon a szomszéd új autója, vagy ha a kolléganő már megint külföldre megy nyaralni. Nehéz feladat, de talán nem reménytelen. Akinek erre nincs lehetősége, az fordulhat szakemberhez, ez esetben pszichiáterhez (amennyiben anyagi helyzete megengedi). Amennyiben nem (és ez a gyakoribb), úgy sajnos nincs hathatós segítség a problémájára, hiszen az egészségügy nem tudja orvosolni azt, amit a politikának kéne. Márpedig olyan országban, ahol nincs szociális biztonság, ott egyenes út vezet a szorongáshoz, amit pénz híján ki-ki úgy orvosol, ahogy tud. Mi magyarok többnyire jó sok kannás borral meg napi legalább két doboz olcsó cigarettával.
Balogh Orsolya