Mesedélután

 Minap gondoltam egy nagyot és merészet: felcsapok mesemondónak. Elhatározásomat megkönnyítette - mi több megalapozta - egy hirdetés, amire egy ismerősöm hívta fel figyelmemet. Telefonos mesemondókat kerestek. Több se kellett nekem, azonnal tárcsáztam a megadott telefonszámot.

Egy nemzetközileg is ismert cég munkatársa jelentkezett a vonal másik végén. Megkérdezte, van-e vezetékes telefonom, igenlő válaszom után megemlítette, hogy nem hátrány, ha tudok valamelyest angolul. Időpontot egyeztettünk, és vártam a nagy napot.

A várakozás ideje alatt aztán beindult a fantáziám, mint utóbb kiderült, nem eléggé. Vajon hogy csinálhatják? Nyilván emeltdíjas szolgáltatásról van szó. A tájékoztatás végett, ennek a beszélgetésnek a percdíja nettó 160 Ft-tól 240 Ft-ig terjed. Ebben a szolgáltatásban az a szép, hogy igazságos, hiszen korra, nemre, származásra való tekintet nélkül bárkinek rámehet a gatyája is - legyen az bő, vagy más - , ha nincs kellőképpen észnél. Számolnom kellett, hiszen nem akartam készületlen lenni, amikor nekem szegezik a kérdést: "Milyen elképzelései vannak az anyagiakat illetően"? Ez kicsit olyan, mintha egy áruházban mindenről levennék az árakat, és miután kiválasztottam a megfelelő darabot, az eladó odajönne hozzám: "Az úrnak mennyit ér meg ez a zakó?" Azért van egy különbség: itt valóban úrnak szólítják az embert, míg a másik helyen nem feltétlenül.

Mindenre számítottam csak arra nem, ami ezután következett. A cég székhelye egy igen exkluzív szállodában volt. Érdeklődésemre egyik munkatársuk - akit irodahelyiségükben találtam - kivezetett a presszó melletti előtérbe, ott távolról rámutatott leendő tárgyalópartneremre, majd elsietett. A süveges szakállú, alacsony növésű, szellemileg és fizikailag egyaránt mozgékony menedzser bármelyik - manókkal teletűzdelt - meséből kiléphetett volna. A manó nyakkendőjének anyagát valószínűleg az amerikai lobogó egyik példányából hasították ki. A - nyilván gondos mérlegelés után kiválasztott - sálnak, nagyobb fajta zsebkendőnek egyaránt nevezhető készítmény felemelő látványt nyújtott. Már önmagában ezért érdemes volt eljönnöm. A manó asztalánál három hölgy ült, akik közül - kitűzőjéből ítélve - egyik a cég alkalmazottja volt. Kérte, hogy várjak egy kicsit, azonnal végeznek.

Leültem az egyik távolabbi sarokba. Manónk vendégeinek különböző műanyag edényeket mutogatott, akik buzgón bólogattak. Nem lehet ügynöki munka, nyilván sokoldalú a cég, gondoltam magamban, ám többre már nem volt időm, mert vendéglátóm az asztalomhoz lépett. Még meg sem kezdtük tárgyalásunkat, egy 18 év körüli fiú csatlakozott hozzánk, és ő is leült. A manó elégedetten méregette leendő áldozatait. Rögvest belefogott kikérdezésünkbe. Dióhéjban elmondtam neki, hogy programozó matematikus vagyok, de amatőrszínjátszó is voltam, és így tovább... Egyszóval gyűjtöttem a jópontokat. Borzasztóan meg voltam elégedve magammal, milyen ügyesen csúsztatom a sorok közé mondandómat. Ha akkor tudom, hogy ugyanezt ő milyen észrevétlenül teszi, azt hiszem, büszkeségem jelentősen alábbhagy. A fiú szintén beszélt rövid színészi előéletéről. Ezek szerint mindketten ugyanarra csalira haraptunk rá. Igyekezett a kiismerhetetlen manó vélt elvárásai szerint kanyarítani mondandóját. Megjegyezte még, hogy fél évet élt az Egyesült Államokban, azon belül pedig, Los Angelesben.

Eljött az idő. A süvegszakállú barátunk megkezdhette kibontakozását. Modora közvetlen volt és megnyerő. Elmondta, hogy előre megírt, rövid történetek elmeséléséről van szó. Nem kell aggódnunk, semmit sem kell kitalálni, nekünk csak be kell tanulni ezeket a fámákat. Stílusunk pallérozását pedig, megfelelő tréninggel biztosítják. Rádiófrekvenciákat bérel társaságuk, sőt egy műholdas televíziós csatornájuk is van, amit természetesen nem kódolnak. Hiába, a mese mindenkié. Már látom, hogy az áldott jó szívük fogja a sírba vinni őket. Csak úgy zúdult ránk az információ, egyre kecsegtetőbb lehetőségek tárháza nyílt meg előttünk. Szervezetük nagyságának demonstrálására elővett egy zsúfolásig megtelt stadionról készült - egész oldalas - fényképet. Kommentárként hozzátette, hogy összes mesemondójuk be sem fért a terembe. Nagy élmény volt ennyi mesemondót látni egy helyen. Elmondása szerint, mesemondóik nagyon sokat utaznak, már a világ majdnem minden tájára eljutottak, éppen Indonézia van soron.

A mi mesemondónk mindenesetre előttünk volt, már többször is megjárta Amerikát. Mint nyakkendő-zsebkendője is mutatta, szívéhez nőhetett a korlátlan lehetőségek hazája. Bemutatkozása folytatásaképpen fényképalbumot vett elő. Itt büszkélkedni kezdett önnön fényképeivel, amivel talán nem kellett volna, hiszen azokon manónk inkább mackónak látszott. Hogy ezt minek köszönhette? Az Olvasó már nyilván régen kitalálta, amit én csak abban a pillanatban. A levitézlett mackó valami meghatározhatatlan színű folyadékot öntött ki egy kisebb pohárba, és megkínálta vele a fiút. Nagyon elcsodálkozott azonban, amikor engem kínált, ugyanis nem kértem készítményéből.

Igen, ügynöki munkáról volt szó. Minden módon, élőszóban, telefonon, Internet segítségével, és ahogy csak lehet. Lehúztam a rolót, sajnos előítéletem van az ilyen munkával kapcsolatban. Fényképek, sorsok sorozatát mutatta, amelyekhez bizony egy-egy mese tartozott. Még csak azt sem lehetett mondani, hogy becsapott minket a manó, hiszen mesemondókat keresett.

A szer, amit kínált az elhízott embert fogyasztotta, a nyeszlettet, pedig emberi formára alakította. Mikor megkérdezte, hogy van-e valamilyen egészségügyi problémám, mondtam, hogy nincs, én jól éreztem magam a bőrömben. Természetesen - eléggé el nem ítélhető módon - hazudtam, ekkor azonban már nagyon bosszantott a manó behízelgő modora. Mikor megkérdezte, hogy a környezetemben azért mégiscsak van valaki, akinek problémái vannak az egészségével, csak annyit válaszoltam, hogy előfordul, de tudomásom szerint, mindegyikük teljes mértékben meg van elégedve kezelőorvosával. Ezt nem lehetett kihagyni. A manó már látta, hogy nem elég, hogy nem vagyok az ő embere, még ronthatom is a fiúval kapcsolatos üzleti pozícióit. Most már nem tartóztatott. Vajon milyen lehetett ez az ember mielőtt mesemondó lett? Kétségbeesett álláskeresőként kezdte, vagy ugródeszkának használta ezt a megoldást karrierjéhez? És mi lesz ezzel a fiúval a manó kezei között?

Sztolár Miklós

Gratulálunk Olvasói Aranytoll díjasunknak, aki nem csak olvasó, hanem író is. Amint azt honlapján, a http://www.sztolar.fw.hu -n található kiváló novellák és karcolatok is mutatják. Akinek egy kis ideje van, érdemes átkattintania az internet e szórakoztató szegletére.

Érdekes/hasznos volt, csatlakozom a munka.org Facebook-csoportjához: