I. rész: Amikor én még kezdő voltam...
Milyen perverzió hajt egy tizennyolc éves lányt a bányamérnöki karra? És aztán mit tud kezdeni egy ilyen férfiasnak képzelt szakterületen szerzett diplomával? Sikeres lesz, vagy pályaelhagyó?
Közgazdász szeretett volna lenni, két pont híján nem sikerült a felvételije. A bányamérnöki karra édesanyja javaslatára ment, hogy majd egy 4,5 feletti átlaggal az első adandó alkalommal átnyergeljen a közgázra. Aztán eltelt az első félév, és megszerette a bányászati szakot. Maradt. Édesanyja haragudott is, azt mondta, nem fog tudni mit kezdeni a bányász diplomájával. Ő persze szénbányában gondolkozott, és csak azt látta, hogy azokat sorra zárják be. Ma már azt mondja, igaza volt a lányának, manapság közgazdászokkal Dunát lehet rekeszteni, a lánya pedig igenis jól döntött, mert bányamérnökként nagyon is megtalálta a számítását.
Diploma van. Állás?
Az első álláskeresés? Elővette a telefonkönyvet és kikereste azoknak a cégeknek az elérhetőségeit, akik szóba jöhettek, ahol úgy gondolta, ajánlhatja magát. Annyit tudott, hogyan kell megírni egy amerikai típusú önéletrajzot, de interjún például még sosem volt. Visszagondolva úgy érzi, nagy segítség lett volna, ha korábban elment volna egy-egy állásbörzére vagy nyári gyakorlatra. Talán egy kicsivel több fogalma lett volna a munkáról is, meg az álláskeresésről is. Arról, hogy a borzasztóan felmagasztalt diplomájából a gyakorlatban egy munkáltatónak mire is van szüksége. Hogyan tudja forintra váltani a papírját. Hogyan adhatja el jól magát. De ilyen tapasztalata egyáltalán nem volt. 52 pályázatot és önéletrajzot küldött el a kiszemelt cégeknek. Nyolcan reagáltak úgy, hogy be is hívták egy beszélgetésre, és körülbelül még hárman vették arra a fáradtságot, hogy nemleges válaszukat elküldjék neki.
ÁLLÁS!!! Állás???
A nyolc érdeklődő közül lett aztán az első munkahelyem. Úgy sikerült, hogy a szüleim lakóhelyétől 450 km-re, az ország másik végén ajánlottak munkát. Nem volt semmi helyismeretem. Gyakorlatilag fizikai munkát kellett végeznem: a kavicsbányában a laborosoknak kellett mintát levennem, szitálgatnom, szállítóleveleket írnom stb. Azt mondták ugyanis, hogy diplomával gyakorlat nélkül nem tudnak vezető állásba felvenni, hiába jogosítana fel a papír. Valahol el tudtam fogadni ezt az érvelést, ha nem is pont így képzeltem az egyetem alatt az első munkámat. Viszont azt láttam, látom, hogy van, aki ezt a békát nem nyeli le, így aztán labdába sem rúg. Pedig nagyon hasznos lenn kezdeni, és minden szegmensét megismerni az adott munkának, amit később majd irányíthatunk. Nagyon sokat lehet tanulni a terepen, főleg egy ilyen gyakorlatias szakmánál.
Próbatételek
Férfias pályán nőként megállni a helyét? Nem volt könnyű. Például a külföldi tulajdonos nagyon értett hozzá, hogyan éreztesse vele, ő csak a gyengébbik nem képviselője. Először is háromszoros próbaidőt kapott véglegesítés előtt. Mint a mesékben, csak itt a királyfi kegyeiért kellett megküzdenie a leánynak, és nem fordítva. De átvergődte magát a próbákon, látták, hogy megfogja a munka végét, értelmes, akarja, hogy köze legyen a munkájához, ezért apránként egyre több és több dologgal bízták meg. Ezzel tanult, ettől lett egyre több sikerélménye, és így tudta még inkább megmutatni a vezetőinek, hogy komolyan gondolja a maradást. Aztán adódott egy olyan fordulat a cég életében, hogy a közvetlen főnöke másik városba ment dolgozni, így megkapta annak megüresedett székét. Szerencsére ez sem túl későn, sem túl hamar következett be, négy év után. Vannak, akik irigykedve hangsúlyozzák, könnyű neki, mert nagyon rövid idő alatt lett cégvezető, de ő úgy érzi, megdolgozott érte. Nagyon hasznos, jó gyakorlatnak tartja a pozícióba kerüléséig eltelt négy évet, a kezdetekkel együtt.
- Hogyan vezethetném a céget, ha nem tudnám, hogyan működik? Nem várok el irreális dolgokat, tudom, mi teljesíthető, de nem tudnak megvezetni sem, pont emiatt - mondja.
Keményedés
Nem a fizikai munkától, hanem a felelősségtől keményedett meg időközben, már nem tapasztalatlan kislányként áll a dolgokhoz. A nagypályás játék keménységet követel az embertől, másképp nem megy. Az üzleti partnerekkel, a versenytársakkal, a hatóságokkal és a főnökséggel szemben folyamatosan szilárdan kell állni, és eközben tudni kell összehangolni a kollegákkal a feladatok elvégzését. De azért igyekezett ember maradni, nem akarta, hogy teljesen elhatalmasodjon önmagán a főnök.
Diszkrimináció
Erről akár könyvet is írhatnék, hét év szakmai múltammal - sóhajt nevetve. Olyan kis helyes szituációnak tartják a férfi kollégák, jó poénnak, hogy például egy konferenciára elfelejtenek (?) külön szobát rendelni a női kollégának, a csupa férfi társaságban. Utolsó pillanatban, már a szálloda recepciójára érkezve mégis kérnek egyet, azzal a felkiáltással, hogy milyen válogatós a kolleganő, lám egyikükkel sem akar együtt aludni! Az ilyen helyzeteket csak humorral lehet kezelni, sehogy máshogy. Ezt is meg kellett tanulnia. Aztán az is bevett szokás, mint kiderült, hogy folyamatosan uramnak szólítsák Piroskát, vagy férfi parfümöt, bicskát adjanak neki céges ajándékként, mint a többi férfinak. Ezt már fel sem veszi, már nem bántja a lelkét, jót derül a pasik ilyenfajta megnyilvánulásain.
Mikor kell váltani?
Kezdetben már csak a beilleszkedés és önvédelem okán is mindenben a főnökség elképzelési szerint megy az ember. Aztán eltelik egy pár év, és "gyakorlat teszi a mestert" jeligére lesznek saját elképzelései, és szeretné azokat megvalósítani. Azért, mert jobbítani szeretne. Először csak próbálkozik a javaslattevéssel, aztán egyre inkább hangot ad a véleményének. Ha meghallgatásra talál, ha értékelik a kreativitását, az mindenkinek jó. Ha nem, mint esetében, akkor előbb-utóbb megérik a változtatás időszerűségének a gondolata. Egy idő után nem elviselhető, ha nem valósíthatod meg önmagad. Meg aztán ilyenkor jönnek a különböző szakítópróbák. És ha van egy ember, aki kezdettől ellenezte a felvételed, mert hímsoviniszta, és nem nyugszik, amíg ott lát téged - ez egy darabig persze elviselhető, némi humorral, de életfogytiglan nem.
(folytatjuk)
Lejegyezte: Tamásné Szabó Zsuzsanna