Nehéz megmondani, miféle szakmát válasszon az, aki harminc-negyven év múlva is választott hivatásában szeretne dolgozni. A szülőnek sem könnyű eldönteni, melyik irányba terelgesse gyermekét: a zongora- vagy az idegennyelv-órákat erőltesse inkább, esetleg a karatét, hogy utóda felnőve eséllyel védje meg magát a civilizáció romjai közepette.
Hazánkban alig több mint tizenöt éve még teljes foglalkoztatottság volt, olyannyira, hogy aki egy hónapnál tovább nem dolgozott, börtönbe vitték közveszélyes munkakerülésért (KMK). Ennek persze meg kellett fizetni az árát a "kapun belüli munkanélküliségben", azonban a munkavállalóknak sem kellett sokat töprengeniük, vajon a gazdaság folyamatai lehetővé teszik-e számukra, hogy megmaradjon a munkahelyük, a pályakezdők pedig azonnal elhelyezkedtek.
Bár a nyolcvanas években hosszas "társadalmi", de legalábbis sajtóvita alakult ki arról, vajon áru-e a kultúra, azt a rendszerváltás környékén sem vetette föl senki, vajon az ember munkaereje áru-e. Így az bármiféle vita nélkül áruvá lett, amelyre a munkaerőpiac keresletingadozásaitól függően lehet vagy nem lehet vevőt találni.
Az állásvadászt rövid távon is különös meglepetések érhetik: a rendszerváltást követő években például gépészmérnökként gyakorlatilag lehetetlen volt állást kapni, ma viszont könnyen találhat jól fizető pozíciót. Hosszabb távon még meghökkentőbb változásokra lehet számítani. Jósolni persze nehéz. A legtöbb társadalomkutató egyetért abban, hogy valamiféle korszakhatárt élünk meg, a nézetkülönbségek inkább abban állnak, hogy ugyan miféle korszakokét?
Rövid távon
Akár ha a saját szakmámat, a humánerőforrás menedzsmentet tekintem, óriási a túlkínálat szakképzett munkavállalóból. Ha föladok egy hirdetést HR területen, száznál is több megfelelő végzettségű jelölt jelentkezik. Nem sokkal jobb a helyzet a jogászok, közgazdászok esetében sem. Ma a diplomás pályakezdők, néhány szektort és foglalkozást leszámítva, rendkívül nehéz helyzetben vannak, és ez feltehetően négy-öt év múlva is így lesz - mondta Küzmös László, a Get Work Hungary Kft. szakmai igazgatója.
E szektorok egyike az elektronikai ipar, amely jelenleg komoly munkaerőhiánnyal küszködik, és a szektor szívó hatása rövid távon bizonyosan fönnmarad, lehetőségeket kínálva az elektronikai műszerészeknek, technikusoknak, villamosmérnököknek. Az információs technológia (IT) szektor ugyancsak komoly perspektívákat kínál a kettes számrendszerben otthonosan mozgóknak. Küzmös László különösen a SAP programozásban elmélyülést ajánlja a biztos és jól fizető állásra vágyóknak.
A következő négy-öt évben várhatóan azokat a gyárakat költöztetik át Ukrajnába, Romániába, ahol a feladatokat szakképzetlen munkaerővel is el tudják végeztetni. Jó hír azonban, hogy az ügyvezető szerint egyre határozottabb tendencia, hogy a nagy cégek hazánkba telepítik minőségellenőrző, illetve javítóbázisaikat, amelyek elsősorban szakmunkásoknak, technikusoknak jelenthetnek új munkalehetőségeket.
A szakmai igazgató szerint a közeljövőben valamiféle regionális kiegyenlítődés következik: a nyugati országrészben kialakult relatíve magas bérszínvonal miatt inkább az ország keleti részén várható új gyárüzemek megnyitása.
A foglalkoztatási tendenciákat rövid távon is nagymértékben befolyásolja, hogy a mindenkori kormányzat mennyire próbálja a multicégeket az országon belül tartani.
Akár a szerelemben: nem elég meghódítani, meg is kell tudni tartani. Tőlünk keletebbre a minimálbérek a felét, harmadát sem érik el a hazainak. Ha a multinacionális cég közgazdászainak számításai azt mutatják, a magyarországi gyár leszerelése és pár száz kilométerrel arrébbi fölépítésének költségénél nagyobb az olcsóbb munkaerő igénybevétele által elérhető megtakarítás, a cég bizony habozás nélkül odébbáll – mondta Küzmös.
A szakmai igazgató szerint ezért a kormányzatnak nem elegendő a betelepüléskor szerződést kötnie a külföldi céggel, amelyben a cég garantálja meghatározott létszámú dolgozó foglalkoztatását adó- vagy egyéb kedvezményekért. A szerződéseket meg is kellene újítani.
Ha a nagy cégek kivonulnak, akkor magukkal húzzák a második hullámban betelepült külföldi kis- és középvállalatokat is. A kisvállalkozások többsége ugyanis a nagyokból él, azoknak a beszállítója - figyelmeztetett Küzmös László.
Multi és szocialista nagyvállalat
Többféleképpen értékelhető, de vitathatatlan tény, hogy a nagyvállalatok és az államok kormányzatai olyan sajátos partneri viszonyba keveredtek, amelyben nem feltétlenül a kormányzat a domináns fél. Galbraith amerikai közgazdász, John F. Kennedy elnök egykori tanácsadója már közel negyven éve, az Új ipari állam című könyvében arra hívta föl a figyelmet, hogy a nagyvállalatok és az állami szféra között olyan összefonódások találhatók, amelyek az USA gazdaságát némileg a szocializmusra jellemző tervgazdasághoz teszik hasonlatossá. (Véleményét a két szembenálló világrend közti felszíni különbségekről, lényegi hasonlóságairól jól példázza a Galbraith-i szállóige: "A kapitalizmusban az ember kizsákmányolja az embert. A kommunizmusban meg pont fordítva.")
A hetvenes években, talán Galbraith hatására is, egyes értelmiségi körökben népszerűvé vált nyugaton a konvergenciaelmélet, amely szerint a két világrend - a kapitalista és a kommunista - valójában hasonló elvek mentén működik, és egy irányba tart. Ma már talán ez komikusan hat. (Bár Tamás István, az International Business School főigazgatója egy nyilatkozatában - valószínűleg komolyan - azt mondta, a rendszerváltozás beigazolta a konvergenciaelméletet.) Nyilván egy egykori szocialista nagyvállalat hatékonysága nem mérhető egy mai multiéhoz. Annyi hasonlóság talán mégiscsak van köztük, hogy mindkét szervezet komoly összegeket tud kihajtani az államtól.
"Manapság az állam azon törekvését, hogy jólétet biztosítson polgárainak, nagyban gátolja a tőke szabadsága, mivel, ha kedvezőtlenek az adózási és foglalkoztatási feltételek, kivonul az országból" - írta Soros György a Globális kapitalizmus válsága című művében.
A nagy cégek tehát igen jó alkupozícióban vannak a kormányzatokkal szemben, legyenek azok bármilyen színezetűek. Hazánk persze mindeddig haszonélvezője volt a szabad tőkeáramlásnak, ám ez hosszabb távon aligha maradhat így.
Freelancerek - a szakszervezetek alkonya?
Jellemző tendencia, hogy a foglalkoztatás hazánkban és világszerte egyre rugalmasabbá válik, terjednek az –atipikus– foglalkoztatási formák, a részmunkaidő, a munkaerő-kölcsönzés, az önfoglalkoztatás ("freelancing"). A hazai önfoglalkoztatásnak, amelynek gyakorlata ellentmondott itt-ott az előző rendszerből örökölt és a munkavállalók jogait viszonylag erősen védő Munka Törvénykönyvének, a magyar kormányzat is igyekszik új kereteket adni.
A munkaadóknak kedvez a tendencia, hiszen a változó megrendelésekhez igazítva mindig optimális szinten tudja tartani munkavállalói számát. Kevésbé kedvez a trend a munkavállalóknak, akiket immár gyakran vállalkozónak hívnak, ám valójában mégiscsak alkalmi munkavállalók, akiknek időnként van munkájuk, időnként nincs. A freelancing terjedése olyan előnyt is kínál a munkaadóknak, hogy az önfoglalkoztatók képtelenek élni a kollektív érdekérvényesítés eszközeivel.
Az Európai Unió kifejezett szándéka a munkaügyi szabályozás rugalmasabbá tétele, ami a nagyobb foglalkoztatottság irányába vihetné a gazdaságot. Az unió munkaügyi politikájának kritikusai szerint azonban ennek eredményeképpen csökken a bérek átlagos színvonala, viszont növekszik azok szóródása (egyre nagyobbak a bérkülönbségek egyes ágazatokon, foglalkozásokon belül).
Változó munkafogalom
Amikor a gyári tömegtermelés kezdett tért hódítani, a munka természete a jelenlegihez hasonló mértékű, drasztikus változásokon ment keresztül. Marx és mások is (például maguk a munkások) meglehetősen ellenségesen viszonyultak a "részekre hasadt" munkához, ahol a termelésben a munkás szerepe egy apró munkafolyamat végrehajtására korlátozódott. A munka lényege, az alkotás veszett oda.
Mára már nemcsak a gyárak szalagmunkásai, hanem a szolgáltatásokban dolgozók sem feltétlenül képesek kreativitásukat akár a legkisebb mértékben is hasznosítani. Bizonyos nagy cégeknél megfigyelhető a törekvés, hogy az alkalmazottak viselkedését sztenderdek, protokollok közé szorítsák. Megszabják, hogyan köszönjenek, mit kérdezzenek, hogyan búcsúzzanak: mindezt ellenőrzik is. Ráadásul - ha nagyobb tőkeerejű cég alkalmazásában állnak - egy már ma is erősen automatizált környezetben végzik a munkájukat. Munkakörük ellátására egy nap alatt bárki betanítható. Ennek megfelelően a dolgozók könnyen pótolhatók, ezért rosszul fizetettek.
Akadnak természetesen olyan munkakörök, mint például a gépek tervezője vagy a programok készítője, amelyeknél szükséges a kreatív gondolkodás. A kérdés csak az, hogy a népesség mekkora aránya számára elérhetők, illetve lesznek azok a jövőben.
A munka vége?
Régen úgy hitték, a jövőben majd a gépek dolgoznak, az emberek gondolkodnak, a helyzet ellenben ma az: a gépek gondolkodnak, az emberek dolgoznak - mondhatnánk rosszmájúan. Akadnak, akik úgy vélik, hogy az emberek a jövőben dolgozni sem fognak, mert nem lesz hol és mit.
Jeremy Rifkin A munka vége (The End of Work) címmel írta Európában és az USA-ban is bestsellerré vált, közfigyelmet keltő könyvét. Rifkin szerint a mezőgazdaság és az ipar automatizálása után a szolgáltatások is egyre inkább gépesítettek. (Gondoljunk csak a japán, alkalmazottak nélkül működő élelmiszerboltokra vagy a már Európában is ismert recepciós személyzet nélkül működő szállodaláncra.)
A fölöslegessé vált munkaerőt azonban nem várja semmi, eltérően attól, amikor a mezőgazdaság és ipar automatizálásakor a munkaerőt fölszívta a "harmadik szektor", a bővülő szolgáltatások. Negyedik szektor azonban nincs, ahol munkára, jövedelemre találhatnának a feleslegessé vált emberek. Rifkin a jövő kormányzatainak többek között a 30 órás munkahét és a garantált évi jövedelem bevezetését javasolja.
Viviane Forrester hasonló borzalmakat fest le Gazdasági horror című könyvében. Ralf Dahrendorf is rokon témájú könyvében hívta föl a figyelmet arra, hogy a jövőben "kiváltsággá" válhat a munka, idővel egyre nagyobb szakadék keletkezik azok között, akiknek a munkájára ténylegesen szükség van, és akikére nincs.
E könyvek csak tőlünk nyugatabbra keltettek figyelmet. Talán, mert idehaza a legutóbbi időkig mégiscsak áramlott a tőke, hosszú évek óta tart a gazdasági növekedés. A növekedés egyébként nem kis részben azokból a kölcsönökből finanszírozódik, amelyeket tömegével vettek föl olyan emberek, akik valamiért teljesen biztosak abban, hogy tizenöt-húsz év múlva is fizetni tudják a nagy összegű részleteket.
Igaz, Rifkin is optimista húrokat penget mostanság, az Európa Parlament zöldfrakciója által idén szervezett "Európai álom - Amerika rémálma" elnevezésű vitában kifejtette: az "európai álom" lép majd az amerikai helyébe. Mindezt persze talán azért is tette, hogy cselekedjen valamit a nyugat-európai államok jóléti rendszerei maradékának lebontása ellen.
Művész vagy tudós?
Jeremy Rifkin automatizációval kapcsolatos félelmei nem alaptalanok, bár a történelem során nem először üti föl a fejét a gondolat, hogy a gépek elveszik a munkát az emberektől - mondta Z. Karvalics László, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ kutatási igazgatója. Ezekre az aggodalmakra lehetetlen előre megnyugtató válaszokat adni. Annyi biztos, a jelen állapotok irányzataiból nehéz következtetéseket levonni a távoli jövőre nézve. Az Egyesült Királyságban például a hetvenes években a közgazdászokat is alaposan meglepte, hogy a rockipar bevétele meghaladta az egész nemzeti vas- és acéliparét. A rockipar, a játékipar, a médiaipar és a kapcsolódó szolgáltatások növekedésével ma is ritkán számolnak a foglalkoztatás jövőjén gondolkodók. Pedig akár éppen az ezekhez hasonló munkaerő-igényes ágazatok fejlődése révén találhatnak munkára a harmadik szektorból is kiszoruló munkavállalók. Persze nem úgy, hogy a pénztáros hirtelen kreatívvá válik, s mondjuk rajzfilmet kezd készíteni, de a gyerekét már az alkotó jellegű foglalkozások felé terelgeti majd - vélte Z. Karvalics László.
A jövő két leginkább jelentős szereplője a kutatási igazgató szerint egyfelől a Művész és a Tudós lesz, másfelől felértékelődik minden olyan szakma és gyakorlati tevékenység, amely kapcsolódik az emberiség életterének fenntartásához és bővítéséhez: elsősorban a vízzel, a légkörrel, a talajjal, az időjárással, a higiéniával, az egészséggel, de még az űr-tevékenységgel kapcsolatosak is.
Hosszabb távon csökken a munkaidő, a megnövekedett szabadidőt az emberek alkotó tevékenységgel vagy szórakozással töltik. Maga a munkaidő fogalma is lassan értelmét veszti, hiszen a jövő tipikus foglalkozásai a művészé és a tudósé, akik eredményorientáltak és belülről motiváltak. Z. Karvalics László egyetért azokkal az elemzőkkel, akik szerint a jövőben a klasszikus munkaviszony visszaszorul, az önfoglalkoztatás, a "freelancing" egyre nagyobb teret nyer. A folyamatnak szerinte lesznek nyertesei és vesztesei, de hosszabb távon egészségesen alakítja át a munkaerőpiacot.
A kutatási igazgató Rifkin kormányzatokhoz címzett - éves, alanyi jogon járó jövedelemről szóló - javaslatának megvalósulását sem tartja elképzelhetetlennek, ám nem általános érvényű megoldásként, hanem a több, egyidejűleg működő modell egyikeként. Úgy véli ugyanakkor, hogy - mivel mindig lesznek olyan ellátandó munkakörök, feladatok, amelyekre a piac nem kínál megoldást - a fejlett világ kormányzatai nem ellentételezés nélkül fognak garantált jövedelmet kínálni a jövendő munkanélküliek hadának. Az egyre magasabb értékű közhasznú munkát (szociális tevékenységet, kutatási asszisztenciát, oktatási kisegítő szolgáltatásokat, szervezői, ügyeleti tevékenységet) vagy éppen a majdani önfoglalkoztatás és jövedelemszerzés egyedüli esélyét kínáló tanulást kérhetik cserébe - valószínűsítette a kutatási igazgató.
Sükösd Mihály borúlátón jegyzi meg egyik könyvében: talán nem véletlen, hogy a XX. század irodalmára a negatív utópiák a jellemzők. A XXI. századot illetően annyi már szinte biztosnak látszik, hogy az már nem az utópiák írásának, hanem megvalósulásának kora lesz.
Kis Miklós