Mindenki szeretné tudni, mit hoz a jövő. Ezoterikus szolgáltatók seregéhez fordulhatnak már kérdéseikkel azok, akik különféle jövendőmondó praktikák segítségét vennék igénybe döntéseik előtt.
Senkit nem hagy hidegen
Becslések szerint a magyar "ezoterikus ipar" évente 5-6 milliárd forintnyi forgalmat bonyolít le. Ebbe a kapcsolódó szolgáltatások mellett a könyv- és segédeszköz-eladás is beleszámít, csakúgy, mint a tanfolyamok.
Ha jóslásra terelődik a szó, arról mindenkinek van véleménye. Mint az egyik legősibb mesterséget, ma már a jóslást is lehet legális keretek között végezni, s erre szép számmal akad példa.
– A hiszékenység vámszedői– vélik a jósokról azok, akik csak a lelkileg labilis, határozatlan emberek megkopasztóit látják e szakma képviselőiben.
Ezzel szemben híveik is akadnak szép számmal, hiszen sokan legalább olyan rendszerességgel látogatnak el jósoltatni, mint mondjuk a fodrászukhoz.
– Ha tanácstalan vagyok egy-egy kérdésben, elmegyek egy jövőlátóhoz, aki felvázolja a lehetőségeimet. A döntéseimből eredő lehetséges következményekre is kitér, s miután átbeszéljük a kérdést, már sokkal magabiztosabban kezdek neki a megvalósításnak – mondja Ilona, akit már lassan egy évtizede érdekelnek az ezoterikus ismeretek. Megtudjuk tőle, hogy a jóslásnak rengeteg változata van: a többféle kártyán és üveggömbön kívül a beavatottak tenyerünkből, kávézaccból vagy tojásból is képesek előre látni dolgokat.
– Aki nem hisz a jóslásban, és egy rendezvényen vagy más nem tervezett alkalomkor jósolnak neki, az nem fogja komolyan venni a hallottakat. Ha valaki állítja, hogy nem hisz a jövőlátóknak, ám előre tervezetten jósoltat, az már inog a hitében. Amennyiben a jóslat veszélyt jelez, és a jóslás alanya előtt átmegy az úton egy fekete macska, akkor tudat alatt erre fog figyelni. Ez a valódi veszélyforrásokról eltereli a figyelmét, és ha emiatt nem tudja elkerülni a balesetet, akkor a jóslat már be is igazolódott. Ilyen formában a jóslás valóban kihatással lehet a jövőbeni történésekre – nyilatkozta lapunknak Szántó Mária egészségügyi szakoktató, aki többek között kommunikációt is oktat ápolóknak.
– A kudarckereső vagy a sikerorientált embert a személyiségének megfelelő jóslat erősíti, ellenkező előjelű jóslat pedig csökkenti magabiztosságát – mondta a szakember. Szántó Mária kiemelte: bizonyos határok között az ezoterikus érdeklődés még pozitív hatású is lehet, ha a művelőik önismeretére gondolunk. Ám ha valaki túlzásba viszi a dolgot, és minden apró ügyet spirituális segítséggel akar megoldani, az az önállótlanság, határozatlanság, gyenge személyiség jele.
Ez is egy szolgáltatás
Nostredamusnak Zrínyi Miklós állítólag háromezer ezüstöt fizetett azért, hogy hazánk jövőjéről írjon neki. A nagy jövendölő követőiből napjainkban sincs hiány.
Az internetes szaknévsorokat böngészve hamar kiderül, hogy a szolgáltató szféra jóslással kapcsolatos vállalkozói is szép számmal hirdetik magukat, tehát –eladóban– nincs, így feltehetően –vevőben– sem lehet hiány.
Az efféle tevékenységekért a középkorban még máglyahalál járt, de az 1990-es évek eleje óta az addig illegalitásban működő jósok már legálisan is végezhetik szolgáltatásaikat.
Budapesti aluljáróban már 500 forintért megmondják a jövőnket, amennyiben hiszünk a kissé kapatos önjelölt jósnőknek.
Jósdákban ennél borsosabb az ár, bár a körülmények is jobbak, és mint más szolgáltatóknál, itt is meg kell fizetni a külsőségeket, a magasabb felszereltséget, de cserébe komolyabban foglalkoznak az ügyféllel. Céges rendezvényekre is hívhatunk jósokat, akik itt jelentős kedvezménnyel, átalánydíjas díjszabásért fürkészik a jövőt a borospohár emelgetésétől egyre érdeklődőbbé váló alkalmazottak kérdéseire.
Ötezer forintért már megtudhatjuk életünk jelentősebb eseményeit az elkövetkező öt évre vonatkozóan, egy évre előre még az apróbb történéseket is feltárják előttünk a pár oldalas írásos anyagban.
Az ingatlanpiac recessziójára is van spirituális segítség: sokan hirdetik eladó lakásukat, házukat hosszú ideig sikertelenül. E kudarc oka az is lehet, hogy az ingatlan esetleg egy temetőre épült, vagy valaki elátkozta az eladót. A rontáslevétel ilyen esetben 20 ezer forint körül mozog. Hatezerért megtudhatjuk egy reinkarnációs utazás keretében, hogy mivel foglalkoztunk előző életünkben, de mi magunk is beiratkozhatunk kártyavető tanfolyamra havi 14 ezerért. Működik már –Tini Witch– (tini boszorkány) csoport is, ahol az ezoterikus érdeklődésű 15-16 éves korosztálynak tartanak foglalkozásokat 300 forintért óránként.
A tanácsadás egyik formája
A vállalkozói igazolvány kiváltásakor meg kell adni, hogy milyen fő- és melléktevékenységeket szeretne végezni az újdonsült szolgáltató. Több joker-tevékenység is létezik, ilyen például az –egyéb üzletviteli tanácsadás– vagy a –máshová nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás– ami egyszerre jelent mindent és semmit. Spirituális tanácsadást akár ezeket a tevékenységeket megjelölve is végezhetnek a jövendőmondók.
Az ipart persze sokan feketén űzik, hiszen egy otthon berendezett jósdát működtetve – főleg amikor már állandó törzsvendégekre tett szert a szellemlátó – nem kell adóellenőrzéstől tartani.
Amikor megkérdeztem egy magát Carmen művésznéven nevező vidéki jósnőt, hogy mit szól azokhoz a véleményekhez, miszerint ők átvágják az ügyfeleiket, ezt kategorikusan elutasította.
– A vendégköröm háromnegyede törzsvendég, tehát rendszeresen visszajárnak hozzám tanácsot kérni. Ha becsapva éreznék magukat, akkor nem látnám őket újra és újra. Elégedettek, azt kapják a pénzükért, amit elvárnak. Senki sem reklamált még.
Nagy Z. Róbert