A kapcsolat fontos, nem a tudás?


"Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül..." - kezdhetném Márai szavaival is, de inkább saját szavaimmal írom le álláskereséssel kapcsolatos viszontagságaim.

Az ember megszületik, nevelgetik, megígérik neki, ha jót tesz, ezt meg azt kap. Kezdetben az ember próbál alkalmazkodni a világhoz, csecsemőként még hisztizünk, ha nem kapunk meg valamit, de később rájövünk, hogy ezzel nem érünk el semmit.

Aztán mikor az ember iskolába kerül csak azt hallja, hogy magadért tanulj, ne másért, vagy tanulj, mert akkor válik csak belőled EMBER, akkor tudsz érvényesülni az úgynevezett nagybetűs ÉLETben.


Ezek a szavak a "Tanulni, tanulni, tanulni" szövegre hajaznak.  2007. február 12.-én hallottam egy kereskedelmi televízió hírműsorában, hogy készült egy felmérést, amely során általános iskolásokat kérdeztek meg a munkával kapcsolatosan és az derült, ki hogy az iskolások többsége azt mondta, hogy a kapcsolat fontos és nem a tudás. Hovatovább, mire beér egy jelentkezési lap a megfelelő iskolába, másnapra kiderül, hogy bezárták.

Bekerültem, a bajai Eötvös József Főiskola informatikus könyvtáros szakára, levelező tagozatra jártam. Kezdetben azt hiszi a főiskolás hallgató, hogy ha diploma van a kezében övé a világ, és minden kapu nyitva áll előtte.

Diploma után 

De aztán csak a diplomaosztó után jön a már említett nagybetűs élet. Mindent megtettem, hogy sikeresen vegyem az akadályt a szakdolgozat megvédésénél. A főiskola ajánlatára megszereztem egy középfokú nyelvvizsgát az egyik világnyelvből, de persze hivatalos úton. Igazán megdolgoztam mindenért.

Diplomás munkanélküliek táborát erősítve elindultam munkát keresni. Első akadály, amibe ütköztem, hogy az adott szakmában jelenleg leépítés van. Másik nagy akadály, hogy a munkaadók első kérdése, hogy hány éves gyakorlata van, kedves uram. Hát mondom, most végeztem, jól lehet a főiskola ideje alatt volt kötelező szakmai gyakorlat, de az adott témakörben.   Sokszor hallottam, már azt is állásinterjúk során, hogy még van 5-6 jelentkező és miután őket meghallgatták majd értesítenek.

Telefonomat éjjel sem kapcsoltam ki, megadva az esélyt rá, hogy hátha mégis visszahívnak. Történt egyszer, hogy egy könyvtárnak, amely nem Szabó Ervin égisze alá tartozik, elküldtem önéletrajzomat elektronikus úton, azaz e-mailben. Két, három nap múlva a rendszer visszajelzett, hogy az általam küldött levél megjelent a címzett fiókjában. Vártam még két -három napot és felhívtam, hogy mi újság. Elég hamar leráztak, mondván, nem keresünk mégse kollégát, viszlát, és lerakták a telefont. Szóhoz se jutottam.

 

Irány a munkaügyi központ

 

Minden utat bejártam, minden kaput döngettem, és miután a hatvankettedik önéletrajzomat küldtem el postai úton, elmentem a munkaügyi központ megfelelő irodájába. Ott töltünk fél napot, mesélnek sok okos dolgot, de ettől még, nem lesz munkám még mindig.  Meghatározott napokon meg kell jelenni és a hölgy a pult mögött, keres nekem álláslehetőséget az Interneten a saját adatbázisukban. Miután rákérdezek, hogy mégis hogy érhető el az adatbázis, elmondja, és otthon én is átböngészem a megfelelő honlapot, és rájövök teljesen felesleges bejárni, meg is írom, hogy nem kívánok többé tag lenni....erre se jön válasz.

Amúgy amit a kedves hölgy ajánlott munkalehetőséget, már betöltötték, pedig még aznap hívtam fel őket.

 

Sok lépcső, sok mogorvaság

 

Szabó Ervin égisze alatt működő könyvtár monopólium központjának munkaügyi osztályán egy nem túl kedves hölgy vesz kezelésbe. Jelentkezem a portásnál, hogy ez és ez vagyok, munkaügyben jöttem, mondta a portás, hogy várjak felszól a megfelelő személynek, hogy megyek.

A sok lépcsőn felcaplatva azzal vár a hölgy, hogy mi van azt hittem, hogy már nem jön, mondja morózus hangon.  Válaszolom, hogy jövök én, csak kicsit nehezebben mozgok már születésem óta, aztán azért értem fel később a lépcsőkön, mert nem tudom kettesével venni őket. Erre végigmér és mondja, hogy jól van, üljön le. Elmondja a munka lényegét, hogy mit kell elvégezni az adott munkakörben, feltételeket és juttatásokat. Hozzáteszi cinikusan, hogy bírni fogom-e? Mondom, megoldom majd. Megemlíti, hogy van esetleg ruhatáros álláslehetőség is, de látva elváltozott tekintetemet elbúcsúzik. 

Néhány nap múlva, felhív, hogy vigyem be az önéletrajzomat, mondom: jó, rendben. Másnap újra megmászom a sok száz lépcsőt abban a rideg épületben. Kérdezem, tőle, hogy akár e-mailben is elküldhettem volna ezt. Erre az volt a válasz, hogy hát igen. Inkább nem szóltam semmit erre, mert nem akartam elvágni magam teljesen ezen a területen. Kiérve az épületbe és sokat és erősen gondolva a hölgy "hozzátartozóira", leballagtam a metróhoz és elvesztem az alagút sűrűjében.

Hozzáteszem semmi bajom nincsen a könyvtárakkal, könyvtárosokkal csupán most egy adott helyzetet írtam le.

 

Csinos csajszi

 

Következő "élményem" egy a Lágymányosi híd közelében lévő fiatalokat munkához segítő cégnél történt.

 Felhívtak telefonon, hogy látták az önéletrajzomat az Interneten - ugyanis arra vetemedtem, hogy felraktam az önéletrajzomat egy arra alkalmas és önéletrajzokkal foglalkozó cég honlapjára - szóval felhívott egy kedves hangú hölgy, hogy ekkor és ekkor jelenjek meg itt és itt.

Meg is jelentem az általa mondott időpontban, még a karácsonyi ünnepek előtt jóval. Legnagyobb örömömre egy nagyon csinos, diszkréten dekoratív, húszas éveiben járó, mai szóhasználattal élve csajszi fogadott. 

Csoportos interjún vettem részt, ezalatt többször is mondták a megjelenteknek, hogy tudják-e vállalni a januári kezdést, mondtam neki, hogy persze akár már másnap munkába állok. Megtörtént a csoportos interjú többször hangoztatva, hogy január másodikán már meg kell kezdeni a munkát. Azt mondták, hogy a két ünnep között értesítenek, hát mondom ilyen csinos hölgy, biztosan nem hazudik??.. tévedtem.

Január másodikán írtam egy dörgedelmes levelet, persze nem használtam obszcén szavakat csupán leírtam, hogy na, mi lesz már. Ezt persze bővebben kifejtve. 

Aznap délután írt egy levelet, hogy bocs, de nem téged választottunk. Ekkor aztán betelt a pohár, de nyugtatgattam magam, hogy nyugi, még van legalább harminc éved a nyugdíjazásodig.

 

Most talán...

 

Most kezdem belátni, hogy valóban igaza van azoknak, akik azt állítják, hogy munkát találni csak megfelelő támogatókkal lehet, értsd kapcsolat. Nem akarok én rögtön főnök lenni, megelégednék akár egy irodai munkalehetőséggel is.

Nem az az alapja a jól irányító főnöknek, hogy ha az apuka beteszi valahová a fiát magas beosztásba, és a beosztottjai majdcsak eligazodnak helyette.

Lesz gyakorlatom is más területen, nem csak könyvtárban, hogyha felvesznek valahová, de így nem és ne várják el a diplomás munkanélküliektől a több éves gyakorlatot, mert hogy legyen gyakorlata, hogy ha eddig csak a kötelező szakmait végezte el.

Holnap, 2007. február 13.-án megyek egy helyre újra állásinterjúra, kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak és mi lesz.  

Legközelebb már remélem, arról fogok írni, hogy milyen élményekben van részem a munkahelyemen.

Aki ezeket a sorokat olvasta, sok sikert és kitartást kívánok neki, ha éppen ő is állást keres, minden jót.

Salamon Gábor

egy diplomás munkanélküli - könyvtáros

 

Ismét bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül szükséges sem újságírói képzettség, sem tapasztalat ahhoz, hogy színvonalas sorok szülessenek. Gratulálunk újabb Olvasói Aranytoll díjazottunknak, Salamon Gábornak.

 

Olvasói Aranytoll Díj

Érdekes/hasznos volt, csatlakozom a munka.org Facebook-csoportjához: